folytatás:
Orbán Balázs
Mi az autonómia?

Néhány szempont a kisebbségi
autonómia kiépüléséhez valamint
sikeres működéséhez.
A kisebbségi autonómia nemzetközi vonatkozásainak rövid áttekintése során hangsúlyoztuk, hogy a nemzetközi jog meglehetősen kétértelműen viszonyul a kérdéskörhöz, a nemzetközi közösség pedig nem
támogatja egyértelműen az ezirányú törekvéseket. Mindezek ellenére, főként a belső jogalkotás valamint nemzetközi kétoldalú szerződések
alapján számos sikeresen működő autonómia-modell jött létre Európában, melyek sorában a személyi és területi elven alapuló megoldások egyaránt megtalálhatóak. Európában legalább tizenhat állam ismeri el a területén élő
kisebbségek autonómiájának egyik vagy másik változatát, továbbá ezen intézményes berendezkedéseknek nem kevesebb mint ötven kisebbség vagy nyelvi közösség a haszonélvezője. A kisebbségi probléma megoldása,
vagy akár csak kezelése is nagymértékben azon múlik, hogy az állam, amelynek területén a nemzeti kisebbségek élnek, mennyire nyitott, és
mennyire elkötelezett ténylegesen a rendezésben. A megbékélési folyamat alapvetően függ mind a többség és a kisebbség politikai kultúrájától,
akaratától, mind pedig a politikusok politikai kultúrájától. Sikeres személyi elvű autonómiák működnek, többek között, Észak-Skandináviában,
Norvégia, Svédország valamint Finnország területén a számi (lapp) népesség esetében (mely az emberi jogi megközelítésen alapuló kisebbségi
autonómia releváns esete), hasonló közjogi megoldást élveznek a finnországi „szárazföldi” svédek. A személyi elvű autonómia egy szintén sikeres modellje épült ki Észtországban a két világháború között.
A területi autonómia-megoldások Európában főként a két világháború közötti időszakban kerültek előtérbe, kifejlődésük pedig a II. világháború
utáni időszakra tehető. Ezen autonómiák országonként eltérő politikai körülmények között eresztettek gyökeret. Ilyen, egymástól különböző
körülmények között épült ki az alandi, dél-tiroli autonómia, továbbá került sorSpanyolországnak az autonómiák államává való átalakulására mindhárom autonómia elrendeződés a belső önrendelkezés perspektíváját tükrözi), ide sorolhatjuk továbbá a németek autonómiáját Belgiumban, az Egyesült
Királyságbeli devolúció eredményeit (mely a szubszidiaritás elvén nyugvó megközelítés szemléletes példája), Korzika szigetét vagy például a Feröer– szigetek, vagy Grönland autonómiáját Dánián belül. Ugyanakkor elmond- ható, hogy számos kisebbségi autonómia-berendezkedés megszületését az adott államokon belüli mélyreható alkotmányos reform előzte meg.
Bár számos sikeres autonómia épült ki Európában, hangsúlyoznunk kell, hogy nem létezik olyan általános érvényű autonómiamodell, amely
bárhol gyakorlatba ültethető lenne. Az egyes országokon belül a többség- kisebbség közötti viszony különböző, maguk az egyes kisebbségi csoportok jellegzetességei, azok helyzete is nagymértékben eltérnek egymástól.
Ennek megfelelően minden autonómia más és sajátos, kiépülésük emmilyen általános modellt nem követ. Az autonómia intézményesülése
sokféle formában bekövetkezhet, sikeres működésük vagy esetleges
bukásuk az adott, releváns politikai kontextus és gyakorlat függvénye. Az
egyes konkrét helyzeteket történelmi, gazdasági, demográfiai, stratégiai,
valamint más tényezők befolyásolják, a legmegfelelőbb autonómiaforma
megtalálása és kiépítése során az érintett politikai szereplőknek ezen
tényezőkre kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, melyek esetenkénti partikuláris
vonásai döntő módon befolyásolják az autonómia megteremtődését. Nagy
jelentősége van az autonómiát igénylő csoport jellegének is. Az egyes
kisebbségek saját elvárásainak megfelelő közjogi megoldásért küzdenek,
melynek ugyanakkor igazodnia kell az illető állam elképzeléseihez ezen a
téren.
Az autonómia kiépülése kölcsönös engedmények elfogadását feltéte-
lezi: a többség lemondását a homogén nemzetállam megteremtéséről, s a
kisebbségét, mely lemondva az elszakadásról elfogadja, hogy nemzeti
kisebbségként él az adott állam területén. Továbbá, az autonómia megvaló-
sítása gyakran fokozatos lépések során, egy hosszabb folyamat keretében
történik. Nehezen elképzelhető, hogy egy, a távlatokban is jól működő
kisebbségi autonómia egyszer s mindenkorra megteremthető. A kisebbségi
autonómia kiépülése folyamatos szabályozáshoz, valamint gyakran kisebb-
nagyobb politikai-jogi reformokhoz kötődik. Ennek keretében a többségi
valamint kisebbségi elit közötti folyamatos párbeszéd rendkívül fontos részét
képezi a kisebbségi autonómia felállításának. Európa azon országaiban,
ahol már van működő kisebbségi autonómia, az ahhoz vezető úton az álla-
mok kisebbségeikkel folyamatosan tárgyaltak. Az ezen tárgyalások kereté-
ben elfogadott dokumentumok pontosan rögzítik a teljes egészében a
kisebbségnek átadott hatásköröket, továbbá azokat, ahol az állammal együtt
dönt a kisebbség vagy esetleg fordítva: ahol az állam döntésével szemben
gyakorolhatja a kisebbség a vétójogát, illetve azokat, ahol az állam a főbb
irányvonalat jelöli ki (pl. oktatásügy alapkövetelményei), de a felállított kere-
tek között az érintett kisebbség dönt. A pénzügyi vetületek részletes kidolgo-
zása szintén mellőzhetetlen: melyek azok a területek, amelyeket az állam
finanszíroz, s melyek azok a szférák, ahol a kisebbség saját erőből is tudja
biztosítani a fedezetet. Az ütemterv készítésére is láthatunk skandináv és
dél-tiroli példákat: mely szférák mikor és milyen feltételekkel kerülnek át a
kisebbség kezébe.Amint hangsúlyoztuk, nem létezik általánosan alkalmazható autonó-
mia modell. Ugyanakkor az egyes európai államok keretében felállított és
életképesnek bizonyuló modellek mindenike ihletforrásként szolgálhat,
kiépülésük és működésük tapasztalatai hasznosítható elemeket tartalmaz-
hatnak a közép-kelet-európai autonómia törekvések intézményesülésének
esetében is.
Lapidoth a kisebbségi autonómiák létrehozásakor a következő ténye-
zők figyelembevételére és kialakítására hívja fel a figyelmet: (1) az
autonómia létrehozásának módja; (2) területi, személyi vagy kombinált
autonómia kialakítása-e a cél; (3) hogyan valósítjuk meg időben (fokoza-
tosság elve); (4) melyek lesznek az autonómia intézményei; (5) hogyan
osztják meg a hatalmat; (6) hogyan szavatolják az állam és az autonómia-
rendszer biztonságát; (7) lesznek-e az autonómiának külpolitikai jogosítványai; (8)
miként osztják meg a gazdasági jogosítványokat; (9) hogyan oldják meg a
társadalombiztosítás, az igazságügy, az állampolgárság, a finanszírozás kérdését;

(10) mi lesz a szuverenitás szerepe; (11) hogyan biztosítják az emberi jogok
védelmét, a lakosságnak a közéletben való részvételét, a csoport vagy terület
sajátos karakterének megőrzését és a viták rendezését.
Az autonómiaalakzatok sikerét általában számos tényező, így a
történelmi előzmények, a kormányzás tradíciói, a terület etnodemográfiai
jellemzői, az autonómiára igényt formáló közösségek lélekszáma, a nemzet-
közi konjunktúra stb. befolyásolja. Az alábbiakban néhány, Lapidoth által
megfogalmazott, az autonómiarendszer sikeréhez hozzájáruló, kiemelkedő
fontosságú tényezőt sorolunk fel:
Az autonómiát annak a lakosságnak az egyetértésével kell létrehozni,
amely azt élvezni fogja.
El kell nyerni annak az államnak a támogatását, amelyhez az
autonóm csoportot etnikai szálak fűzik.
Az autonómiának mind az állam, mind az autonóm régió javát szolgálnia kell.
Az autonóm lakosságnak biztosítani kell saját szimbólumai és
anyanyelve hivatalos használatát.
A hatalom megosztását oly világosan kell megfogalmaznia,
amennyire csak lehetséges.
A központi kormány és az autonómia hatóságai együttműködésének
biztosítására külön szervet kell létrehozni.
A legnagyobb részletességgel ki kell dolgozni a központi és az autonómia
hatóságai közötti viták rendezésének módjait és mechanizmusát. Azokban az
esetekben, ahol nincs a konfliktusok feloldását szolgáló, független intézmény
kijelölve, a viták rendezése lényegesen nehezebb illetve időigényesebb.

Bizonyos körülmények között az autonómia bevezetését és a meg-
felelő hatalmi jogosítványok átruházását fokozatosan kell megvalósítani.
Minden autonómia-rendszerben biztosítani kell az emberi jogokat,
beleértve az egyenlőséghez és a diszkrimináció-mentességhez való jogot;
az autonóm területen élő valamennyi helyi kisebbség számára szavatolni
kell a kisebbségi jogokat.
A legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a sikernek a megbékélés
és a jóakarat légkörének érvényesülése. Kitartó és állandó erőfeszítéseket kell
tenni a türelmes dialógus folytatására. Ellenséges légkörben az autonómia nem
lehet sikeres.
Egy további szerző, Yash Ghai észrevételei alapján elmondhatjuk,hogy azon autonómiaberendezkedések, melyeket demokratikus, és mind-
egyik érintett fél részvételével lefolytatott tárgyalások nyomán hívtak életre,
rendszerint életképesebbek azoknál, amelyeket külső hatalmi viszonyok
kényszeríttettek rá az érintettekre. Az autonómia intézményes keretének a
körültekintő megtervezése szintén kritikus jelentőségű a berendezkedés
életképességére nézve.
Az autonómia-modellek sikerességéhez ugyanakkor jelentős mérték-
ben hozzájárul mind a kisebbségi, mind a többségi civil társadalom részéről
történő támogatottság elnyerése. Minden autonómia-modell, ahhoz hogy
tartós és életképes legyen, megkívánja az érintett csoportok hallgatólagos
egyetértésének és együttélésének akarását. Továbbá nem elhanyagolható a
demokrácia szerepe sem: a kisebbségi autonómia sikere huzamos fenntart-
hatóságra a jogállamiság és a demokrácia tekintetében hagyománnyal
rendelkező államokban a legnagyobb.
Az egyes esetek általánosításából levonható következtetés, hogy az
autonómia megfelelő szakértelemmel történő kialakítása esetén alkalmas
lehet arra, hogy a kisebbségi konfliktusokat és problémás ügyeket kielégí-
tően megoldja. Gyakorlati szempontból tehát elsősorban nem is maga a modell
lényeges, hanem azon körülmények és stratégiák, amelyek életképessé teszik a
modell bevezetését és végrehajtását.

Végszó helyett
Az autonómia intézményének kiépülése valamely nemzeti kisebbség
életében meghatározó fontosságú tényező lehet. Az autonómia a modern
idők egyik kihívásává vált, aktualitása napjainkban is egyre erősödik. A
kisebbségek egyre inkább hajlanak arra, hogy elutasítsák a nemzetállamok-
ra jellemző asszimilációs politikát. Küzdelmük identitásuk megőrzésére vala-
mint intézményes garanciák elérésére irányul. Számos állam egyre na-
gyobb mértékben fogadja el a sokféleséget, a nemzetközi tapasztalatok azt
mutatják, hogy az autonómia intézménye fontos szerepet játszik a kisebbsé-
gi jogok és az állam érdekeinek összeegyeztetésében. Az autonómiák
nyugat-európai alkalmazása pozitív képet nyújt, bizonyítva, hogy alkalmas
elrendezés egy adott terület vagy nemzeti kisebbség érdekeinek védelmére,
mindeközben megőrzi az állam stabilitását.
Ennek ellenére az autonómia nem élvez teljes körű támogatottságot.
A totalitárius rendszerek összeomlását követően a kelet-európai országok
vonakodnak fontolóra venni az autonómia felállítását a kisebbségi jogok
biztosításának folyamatában, területi integritásuk, szuverenitásuk elvesz-
tését látva általa.
A kisebbségi autonómia se nem panacea, se nem Pandora szelen-
céje – írja Kovács Péter. Egy olyan közjogi megoldás, amely nemhogy nem
feltétlenül vezet a kisebbségek elszakadásához, hanem a többségi nemzet
és a kisebbséghez tartozók békés egymás mellett élését elősegítheti.
Amennyiben létezik politikai akarat létrehozására, ha a kisebbség valamint
többség nem tekinti „nullaösszegű játszmának”, úgy az autonómia egy
többség-kisebbség között lezajló egyezkedési folyamat keretében sikeresen
megalapozható, mindkét fél elvárásainak megfelelően.

Felhasznált irodalom
BAKK MIKLÓS: Az RMDSZ mint a romániai magyarság
politikai önmeghatározási kísérlete 1989 után. Regio, 2. szám
BALOGH SÁNDOR: Autonomy and the new world order.
Toronto-Buffalo, 1999, Mathias Corvinus Publishing
BRUNNER, GEORG – KÜPPER, HERBERT: European Opti-
ons of Autonomy: A Typology of Autonomy Models of
Minority Self-Governance. In Kinga Gál (ed.): Minority
Governance in Europe. LGI/ECMI Series on Ethnopolitics
and Minority Issues. Budapest, 2002, Open Society Institute
CSURGAI GYULA: Geopolitical Aspects of the Minority
Question in Central and South Eastern Europe. In Kinga Gál
(ed.): Minority Governance in Europe. LGI/ECMI Series on
Ethnopolitics and Minority Issues. Budapest, 2002, Open
Society Institute
FÁBIÁN GYULA-ÖTVÖS PATRICIA: Kisebbségi jog. I.
kötet. Kolozsvár, 2003, Komp-Press
GÁL KINGA: A kisebbségek nemzetközi védelme: az 1990-es
évek jogi és politikai kerete. Pro Minoritate, 2001/Nyár
GÁL KINGA: Kisebbségvédelmi rendelkezések a nemzetközi
intézmények tükrében. Magyar Kisebbség, 1996. 1-2.
GÁL KINGA: Minority Governance on the Threshold of the
Twenty-First Century. In Kinga Gál (ed.): Minority
Governance in Europe. LGI/ECMI Series on Ethnopolitics
and Minority Issues. Budapest, 2002, Open Society Institute
GERENCSÉR BALÁZS - JUHÁSZ ALBIN: A kisebbségi
autonómia (működő modellek, magyar elképzelések).
Budapest, 2001
KOLUMBÁN GÁBOR: A tudásalapú társadalom felé. In
Autonómia. Kihívás és/vagy megoldás. Budapest, 1994,
Ferenczy Kiadó
KOVÁCS PÉTER: Hozzászólás a Magyar Kisebbség
autonómiavitájához. MagyarKisebbség, 1995. 1.
KOVÁCS PÉTER: Egyéni és kollektív kisebbségi jogok az
alkotmányos fejlődésben– pozitivista szempontból. Magyar
Kisebbség, 1996. 3.
KOVÁCS PÉTER: A kisebbségi jogok nemzetközi garanciái.
Magyar Kisebbség, 1995. 1.
KOVÁCS PÉTER: Questions and Answers on Minority-
Related Autonomy Issues. In Kinga Gál (ed.): Minority
Governance in Europe. LGI/ECMI Series on Ethnopolitics
and Minority Issues. Budapest, 2002, Open Society Institute LAPIDOTH,
RUTH: Autonomy. Flexible Solutions to Ethnic
Conflicts. Washington DC, 1996, United States Institute of
Peace
MAJTÉNYI BALÁZS: Korlátozható-e az identitásválasztásszabadsága? A területi, személyi elvű autonómia és a
regisztráció. Kisebbségkutatás, 2002. 2.
SALAT LEVENTE: Autonómiák évadja Erdélyben. Krónika.
2004. január 10-11.
SZÉKELY ISTVÁN: Gondolatok a területi autonómiáról.
Romániai Magyar Szó, 1995. június 20.
VARGA ATTILA: Nulla pax sine justitia. 2002, Kalota
VIZI BALÁZS: Minority Groups and Authonomy from an
International Political Perspective. In Kinga Gál (ed.):
Minority Governance in Europe. LGI/ECMI Series on
Ethnopolitics and Minority Issues. Budapest 2002, Open