–„Én azt mondom, hogy egyetlen magyar sem lakoltattak ki, vagy telepítettek át Magyarországra csak azért, mert magyar volt” – idézte több szlovákiai lap a szlovák kulturális miniszter, Marek Madaric szombaton elhangzott szavait. Ennek ellenkezőjét támasztja alá a témában tartott kétnapos nemzetközi konferencia.

Salgótarjánban tudományos konferenciát tartottak otóber 4-én és 5-én a második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere történetéről és annak máig ható fájdalmas, és soha el nem felejthető következményeiről a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban a Nógrád Megyei Levéltár és az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet szervezésében. Az 50 esztendővel korábbi tragédiára emlékezőket Tyekvicska Árpád, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója, Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Hrubík Béla, a CSEMADOK országos elnöke és Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke köszöntötte.

Az előadók és a szervezők azzal a reménnyel néztek a konferencia elé, hogy az objektív tényfeltárás lehetőséget ad mindkét fél meghallgatására, a történelmi tévhitek korrigálására, hogy a politikai indulatok helyét a történelmi tények elfogadásán alapuló együttműködés váltsa fel.

A második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere történetét és következményeit kutató előadók több oldalról, több szempontot figyelembe véve, és igen szemléletesen mutatták be a tragikus történéseket, melyek máig hatnak a magyarság életében. Elemezték a történelmi háttér eseményeit, a nagyhatalmak hozzáállását és a csehszlovák valamint magyar politikusok tevékenységét, a kitelepítésre kijelöltek kiválasztásának szempontjait, annak lebonyolítását, és hatását, valamint a mai helyzetet.

Az 1938-ban négyhatalmi határozattal megszületett Csehszlovákiában a korábban Londonban élő emigráns politikusok a háború végén hazájukat teljes népcserék által szláv nemzetállamként akarták újjáteremteni. A német- és magyarellenes intézkedések elsődleges "jogforrásai” az elnöki un. "benesi dektérumok” voltak. Eleinte csak a németek kitelepítéséről tárgyaltak a nagyhatalmak képviselőivel, majd igen ügyes diplomáciai érzékkel, a témához kapcsolták a felvidéki magyarok kitelepítésének kérdését is. Eduard Benes köztársasági elnök eredeti – magyarokat érintő - tervét első menetben Anglia és az Egyesült Államok ellenállása meghiúsította. Ugyanakkor a szovjet vezetők mindvégig támogatták.

Már 1945-öt követően is tízezreket üldöztek el, csak azért, mert magyarok voltak, majd 1947. április 12-én útnak indultak az első tehervagon-szerelvények Csehszlovákia és Magyarország között, amivel megkezdődött a magyar-szlovák lakosságcsere, ami megszakításokkal 1948 decemberéig tartott.

A jogfosztottság ez ideje alatt közel százezer magyart telepítettek ki Csehszlovákiából Magyarországra, s további tízezreket érintettek a Felvidékről Csehországba irányuló deportálások ahol kényszermunkára fogták őket.

A kiválasztás szempontjait elemezve a kutatások azt igazolták, hogy szerepet játszott a vagyoni helyzet, valamint a magasabb iskolai végzettség volt az elsődleges szempont. Ugyanis a kitelepítésre kijelölt magyarságot vagyonától és értékeitől megfosztották, az csehszlovák tulajdon lett. A magasabb iskolai végzettség figyelembe vétele pedig azt eredményezte, hogy a hátra maradókat értelmiségétől fosztották meg. Volt, hogy településeket 90%-ban kitelepítettek. A területi elv alkalmazásával sikerült az egységes magyarlakta területeket földrajzilag ékekkel szétválasztani, megritkítani és elszigetelni, ami a későbbiekben meghatározóvá vált.

Napjainkban is egyre hátrányosabban alakul a Szlovákiában élő magyarság helyzete minden vonatkozásban.

Politikai koncepció alapján bélyegezték „háborús bűnösséggel” a kitelepítésre kijelölteket, amit a magyarok ellen lefolytatott konkrét perek rendkívül kis száma is igazolni látszik. Magyarországot ugyanakkor 73 000 szlovák nemzetiségű, önként kitelepülő állampolgára hagyta el. Erre a fájdalmas eseményre és utóhatásaira, melynek gyökerei Trianonig nyúlnak vissza, neves szlovák és magyar történészek, szociológusok és néprajzkutatók előadásai hívták föl a figyelmet.

A konferencia nyitóelőadásában Vadkerty Katalin (Érsekújvár) a csehszlovák-magyar lakosságcseréről, mint a magyar kérdés „végső rendezésének” egyik módjáról beszélt. Ezt követően a lakosságcsere előzményeiről, területi szempontjairól és etnikai következményeiről és nemzetközi hátteréről számolt be a nagyszámú érdeklődőnek Simon Attila (Révkomárom), Popély Árpád (Somorja), Gyurgyík László(Pozsony) és Gulyás László (Szeged).

A konferencia következő részében a személyes helytállás példáit sorakoztatták fel az előadók. A mártír Esterházy János tevékenységét a budapesti Molnár Imre a mutatta be. A Fehér Csaba (Révkomárom) a pozsonyi magyar Megbízotti Hivatal vezetője, Wagner Ferencét a békéscsabai Kugler József pedig Boross Zoltánnak a nógrád-gömöri magyarság érdekében végzett munkáját ismertette. Miklós Péter (Szeged) Mindszenty József hercegprímásnak az üldözöttek, köztük a felvidéki magyarok érdekében kifejtett cselekedeit mutatta be.

Külön értéke a konferenciának a „Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten” című kamara-kiállítás. A bemutatott, önmagáért beszélő korabeli iratanyagot a Nógrád Megyei Levéltár által őrzött dokumentumokból állították össze. A Magyar Áttelepítési Kormánybiztosság Balassagyarmati Kirendeltségének irataiból válogatott összeállítás célja az volt, hogy emberi sorsokat, a kisemberek életét, nehézségeit mutassa be.

A tanácskozás első napját az „Otthontalan emlékezet” című - a generációs emlékezet kutatására épülő - dokumentumfilm vetítése zárta. A Szakály István által rendezett megdöbbentő filmet Magyarországon itt mutatták be első alkalommal. A film a Csehszlovákiai Magyar Demokratikus Népi Szövetség munkájáról adott képet. A filmet Szarka Lászlónak, az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatójának szavai vezették be, aki ismertette a felvidéki magyarok érdekvédő mozgalmának tevékenységét. A Szövetség vezetőjének, Arany A. Lászlónak az életpályáját Simon Attila ismertette, aki kiemelte, hogy az 1945-ig nem politizáló nyelvészprofesszor hogyan állt a mozgalom élére, miként vált a Mindszenty-per során felszámolt Szövetség vezetőjeként politikai fogollyá, fizikai munkássá, s felejtésre ítélt emberré.

A második nap a kassai Társadalomtudományi Intézetből ©tefan ©utaj igazgató osztotta meg kutatási eredményeit a magyar-csehszlovák lakosságcsere előzményeiről és következményeiről. A békéscsabai Krupa András egy bükkszentkereszti család Csehszlovákiába való áttelepülésének és visszatérésének kálváriáját ismertette. A szegedi Tóth István a Dél-Alföldet is érintő lakosságcsere képi anyagát mutatta be. Ezt követően a gútai Angyal Béla a gútai lakosságcseréről, az esztergomi L. Balogh Béni a Komárom-Esztergom vármegyei magyar-csehszlovák lakosságcseréről emlékezett meg. A lakosságcsere történetének sok szempontú bemutatását tovább gazdagította a pozsonyi Magdaléna Paríková, aki a délszlovákiai falvak lakosságcserét követő etnokulturális változásaira hívta fel a figyelmet. Az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársainak előadásai a személyes emlékezet felől közelítettek a kérdéskörhöz. Tóth Ágnes az áttelepített szlovákiai magyarokat a kitelepített németek szemével láttatta, Szarka László pedig a kitelepítettek, deportáltak és az otthon maradottak emlékezetében megőrzött jogfosztottság és hontalanság éveiről számolt be.

Végül a konferencia házigazdájaként Tyekvicska Árpád ismertette a Nógrád Megyei Levéltár törekvését a XX. századi Magyarország legtragikusabb korszakainak feltárására és bemutatására. A trianoni békediktátummal, a holokauszttal, az 1956-os forradalom eseményeinek feldolgozásával foglalkozó konferenciák és kiadványok után került sor a második világháborút követő szlovák-magyar lakosságcsere történetét és következményeit bemutató konferencia megrendezésére. Szarka László, az Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója zárszavában hangsúlyozta, hogy a téma forrásfeldolgozottsága elérte azt a szintet, hogy arról érdemi viták folytathatóak. Hozzávetőleg azonos álláspontot képviselnek a magyar, szlovák és a cseh történészek. Az igazi feladat, hogy az emlékezet és a történeti feltárás a máig élő érzelmek mellett objektív legyen.

A konferencia teljes anyagát remélhetőleg könyv alakban kiadja a Levéltár, és beépülnek a köztudatba. A tanácskozást a Nemzeti Kulturális Alap, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a salgótarjáni Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet Képzésszervezési Központ támogatta.

(HunHír)