Mihályi Molnár László vagyok, szepsi lakos, kassai középiskolai tanár. Gyermekkoromtól ismerem a szülők, nagyszülők, falusi öregek által suttogva és félve elmondott rémtörténeteket népünk feldarabolásáról, a kitelepítésekről, meghurcoltatásokról, a magyar beszédért megvert és kopaszra nyírt asszonyokról, vagyis a felvidéki magyarok huszadik századi tragédiájáról. Az elmúl fél évszázadban, amióta eszemet tudom, magam is az tapasztaltam, hogy nagyon gyakran csak kisemmizett és másodrendű állampolgárként kezel bennünket az államhahatalom és a hivatal. Olyanok itt a magyar nemzetrész szabadságjogai, mint amilyen „vallásszabadság” volt a kommunizmus idején. Még nevünket, falunk nevét, földrajzi neveinket sem használhattuk eredeti módon, vagyis anyanyelvünkön. A hetvenes években vezettem a pozsonyi magyar egyetemisták klubját, szerveztem honismereti kerékpártúrákat, nyári táborokat, majd a keleti végeken népművelőként színjátszók és folklórcsoportok közt tevékenykedve tapasztaltam, hogy a háború utáni megtorlások következmányei mily súlyos erkölcsi, lelki és anyagi károkat okoztak az egész Felvidéken. Ezért is vállaltam szerepet a politikában, amikor ellenzékből a nyilvánosságra léphettünk 1989-ben. Két évig voltam a prágai parlamentben képviselő, s 1992 tavaszán a tisztességes magyar képviselők frakcióvezetője. Ott voltam, amikor a kárpótlási javaslatoknál benesi módon csak azért utasítottak el javaslatainkat, hogy a magyarok semmit vissza ne kaphassanak. A politikai pártharcoktól ugyan visszavonultam, amikor bizonyos körök nyomására kiszorították az érdekképviseleti elvek közül a teljes körű kárpótlást és jogaink teljes körű helyreállítását, s helyébe csak a materialista és üzleti szempontokat helyezték. Én viszont nem maradtam független a magyar érdekképviselettől, és ezért kérek mindenkit, aki egyetért az alábbi nyílt levél tartalmával és vállalja nevét, az csatlakozzon hozzá..
SMS – 0903934660 e.mail mihalyim@gmail.com 

Nyílt levél a Szlovák Köztársaság polgáraihoz és vezetőihez !

Tisztelt Polgárok !

Alulírott szlovákiai magyar nemzetiségű állampolgárok aggodalommal szemléljük az elmúlt hetek eseményeit, melyek arra intenek, hogy őrizzük a békességet ebben a térségben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hallgatólagosan el kell fogadnunk minden ellenünk irányuló rágalmat és támadást. Reméljük, hogy azok a diktatúrák már nem térhetnek vissza ide, amelyek az állami szintre emelt terrorral, félelemkeltéssel teremtettek látszólagos békét, rendet, nyugalmat, holott valójában a rettegés fojtotta el a szót, a szabad véleményt, az igazságot. Hazugságokra nem lehet jövőt építeni, erőszakkal nem lehet emberibb viszonyokat kialakítani és egyenlőség nélkül nem lehet demokráciáról beszélni. A XXI. század Európájának kulturált magatartásra van igénye.

Amikor a rendszerváltást követően lehetőség kínálkozott a háború utáni igazságtalanságok jóvátételére vagy enyhítésére, akkor sokan csak a kommunista diktatúra jogtalanságainak következményeit kívánták felszámolni. Kevesen akartak emlékezni arra, hogy Szlovákia is kiszolgáltatott helyzetben került a fasiszta nagyhatalmi önzés csapdájába a háború alatt, és csak a kommunista sztálini manipulációnak köszönhette, hogy a háború után a győztesek oldalán jegyezték be, mint a megújuló csehszlovák állam részét. Beneą elnök - akiről azóta kiderült, hogy a szovjet KGB ügynöke volt, s feladatul kapta, hogy 1948-ban játssza át a hatalmat a kommunistáknak - nem csupán a magyarokat és németek, hanem a szlovákokat is gyűlölte. A magyaroknak és németeknek pedig a zsidók korábbi sorsát szánta. Ez a gyűlölet fogalmazódott meg a háború utáni törvény erejű rendeleteiben, dekrétumaiban. Ellenséggé bélyegzett minden magyar és német nemzetiségű vagy származású embert, aki nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani, hogy fegyveresen harcolt a fasiszták ellen. Így váltak ellenséggé még azok a német és magyar nemzetiségű gyerekek, akik a háború alatt még nem is éltek, nem beszélve az asszonyokról és az öregekről. A dekrétumok következményei többnyire börtönbüntetésben, kényszermunkára hurcolásban, vagyonelkobzásban, erőszakos Csehországba vagy Magyarországra deportálásban realizálódtak. Vagyis bűnössé nyilvánítottak az országban közel 4 millió polgárt csupán származásuk , nemzetiségük avagy anyanyelvük miatt. Ezek levéltárakban dokumentált tagadhatatlan tények. Ezeket nem lehet semmisé tenni azzal, hogy elhallgatjuk vagy meghamisítjuk. Beneą tetteinek és az akkori gyűlöletből fakadó megtorlásoknak a védelmezése nem méltó korunk Európájához. Mert a következmények máig eleven sebként fájnak nem csupán az akkor meghurcoltak, hanem gyermekeik és örököseik lelkében és emlékezetében is. Ezért kívánt az MKP a megbékélés útját felajánlva, enyhítést keresni erre az elfertőzött, és hatvan éve gennyesedő sebre. Az orvosi szaknyelv a seb kitisztítását javasolja, de ha ezt elmulasztják, akkor az nagyon súlyos következményekkel járhat ebben a térségben.

Az Európai Unióban csak a nagykorúan, éretten, együttműködni tudó, egymás iránt érzékeny, egymás értékeit tisztelni tudó népeknek van felemelkedése. A Kárpát-medencében már sokszor kihasználták az „oszd meg és uralkodj” politikája szellemében az itt élő népek egymás ellen uszítását azért, hogy idegen érdekeket érvényesítsenek. Ha ez most is sikerül, akkor mind a szlovák mind a magyar nemzet elvesztheti önálló kibontakozásának esélyeit.

Ezért fordulunk Önökhöz, hogy ne a gyűlölet vezérelje indulataikat, hanem a megértés, és próbálják így megfontolni az itt ezerszáz éve szülőföldjén élő nép sorsát, érzéseit és kéréseit.
Csatlakoztak a nyílt levélhez

• Hrubík Béla, a Csemadok országos elnöke, Ipolynyék
• Dániel Erzsébet, a Csemadok érsekújvári TV elnöke, NÁna
• Balogh Gizella, mérnök-tanár, Szepsi
• Z. Urbán Aladár, tanár, Óvár
• Kondás Edit, tanárnő, Perbenyík
• Fuksz Sándor, vállalkozó, Nagykapos
• Köböl Zoltán, mérnök-informatikus, Péder
• Urbán Károly, pszichiáter, Kassa
• Pogány Erzsébet, irodaigazgató, Somorja
• Bósza János, DFÖT kezdeményezője, Komárom
• Pasztorek Ernő, sorvezető, Búcs
• Andruskó Sándor, villamosmérnök Érsekújvár
• Elzer Anikó, Szőgyén
• Papp Zoltán, vállalkozó, Buzita
• Mohnansky Csilla, pedagógus, Buzita
• Horváth Dezső, gyártósori operátor, Ekel
• Kozsár Julianna, nyugalmazott pedagógus, Kassa
• Molnár Sarolta, közgazdász mérnök, Szepsi
• Oriskó Norbert, informatikus, Galánta
• Neszméri Tünde, Via Nova ICS elnökségi tag, Dunaújfalu
• Duba Ottó, közgazdász, Nagymácséd
• Szabó Olga, jogász, Path
• Bodnár Attila, villamosmérnök, Szepsi
• Vörös Attila, agrármérnök, Rimaszombat
• Nagy Norbert, Oxfordban tanuló üzemmérnök, London
• Tóth Imre, építészmérnök, Érsekújvár
• Kürthy Péter, közgazdász, Nyárasd
• Gabri Rudolf, programvezető, Magyar Ház, Nagykapos