Napjainkban sok szó esik a černovái mészárlásról, Andrej Hlinkáról, vagy a Beneą-dekrétumok kapcsán egy szlovák-magyar megbékélési nyilatkozat elfogadásának szükségességéről. A múlt révén újra előtérbe került a nacionalizmus és a nemzeti egyház fogalma, valamint a papok „nemzeti lét őreiként“ játszott szerepe a társadalomban.

Talán ezért is gyűlt össze mintegy ötven ember az előadáson. Az aktuális politikai helyzet tükrében a téma nagy húzóerőnek számított. Nem kevésbé az előadó és vendéglátója, Dr. Danis Tamás közmegbecsülésnek örvendő személye.

Juhász Attila az alapfogalmak pontos értelmezésével, valamint a nacionalizmus és kereszténység történelmi összefonódásának feltárásával közelített a témához. Nem papként, hanem történészként mutatkozott be, aki irodalmi idézetekkel, híres emberekkel példázva igyekezett nyomatékot adni a mondandójának. S pont ennek köszönhetően lett az előadás még a témában tájékozatlanabbaknak is érdekes.

Illyés szavaival egyértelműsítette a nacionalizmus két végletének, a patriotizmusnak, azaz a hazaszeretetnek és a sovinizmusnak, azaz a más nemzetek gyűlöletének fogalmát. „Patrióta az, aki jogot véd és soviniszta az, aki jogot sért“. Beszélt a család, a nemzet és az egyház identitás őrzésében játszott szerepéről, nemzet- és egyházhűségről, a nemzethez és egyházhoz tartozás kizárólagosságáról.

Elgondolkoztató volt a papság nemzeti öntudat kivívásában és őrzésében játszott fontos, de gyakran ellentmondásos szerepének felvetése is.

A nacionalizmus századának „kikiáltott“ 20. század után sikerült-e megszabadulnunk az esetek nagytöbbségében negatív érzéseket kiváltó fogalomtól? S ha nem, a bűnbak-keresésen, előítéleteken, agresszión és tudatlanságon túl mi az, mi táplálja ma is a nacionalizmust? A társadalmi életben jelentkezve erősíti vagy leépíti-e azt az egyház ? Mik a posztmodern nacionalizmus jellemzői?

A jelenlévők ezekre és még sok más kérdésre is választ kaptak a rendkívül tájékozott, közvetlenségével megnyerő fiatal előadótól.

S miközben az előadás hangulata és színvonala elégedettséggel tölthette el a jelenlévőket és a szervezőket, a teremben „készített“ ministatisztika miatt kis szomorúságot is érezhettek. A hallgatóság átlagéletkora ugyanis megközelítette a hatvan évet. („Egy fecskeként“ az Állami Gimnázium egyetlen diákja nem tudott sokat javítani ezen).

Elgondolkoztató az is, hogy a megközelítőleg 15 jelenlévő pedagógusnak mindössze az egyharmada tanít aktívan napjainkban (azaz a többség nyugdíjas), s azok között egy sem volt történelem szakos, sőt magyar szakos is csak egy. Ez nem kritika: tény. Tény, mely egy furcsa kérdést vet fel: harminc-negyven év múlva lesz-e majd Rimaszombatban „Juhász Attila“ és „Danis Tamás“, akik révén okosodhatunk, s akik „nevének hallatán“ ötvenen összejövünk?.....

rimaszombat.eu