Figyelem a Szlovákiából csurdogáló híreket, meg büszke nemzetünk határozott, lendületes kormányának válaszlépéseit, és átkozom magam. Kormányunk nyilván csupa felkészült szakértőből áll, a Külügyminisztériumban sem lehet ez másképp, hiszen azt is szocialisták vezetik, márpedig ha valami szocialista, akkor az szakértő, profi, racionális. Jobb lesz hát, ha magamban keresem a hibát. Elbóbiskolhattam azon a néhány, a diplomácia gyakorlatát vázoló szemináriumon, amelyhez az egyetemen szerencsém volt, bizonyára ezért nem hallottam azt a mondatot, amely szerint a jó magyar diplomata fő ismérve, hogy ha szembeköpdösi valamely szomszéd állam vezető politikusa, azt nagy mosollyal fogadja, és anélkül, hogy letörölné, saját költségen utazik a helyszínre még egy csattanós pofonért is, amelyet aztán illedelmesen megköszön, hogy dolgát imígyen végezve mély pukedlivel távozzon.

Márpedig ez nyilvánvaló alapszabály lehet, hiszen Göncz Kinga épp szlovák kollégájával tervez találkozni november közepén, azok után, hogy a Fico-féle kormányzat a hét végén újra bebizonyította: EU ide vagy oda, nyugodtan lehet fasiszta hagyományokra, magyargyűlöletre büszke kormánya egy európai államnak 2007-ben.

Malina Hedviggel kezdődött. Azzal folytatódott, hogy kvázi felajánlották Beneąnek Szlovákiát, mintegy nemzeti Bibliává avatva az ő dekrétumait, szentesítve ezzel a kollektív bűnösség gyomorforgató elvét. Egyiket sem vettük komolyan. Miért is ne ragadta volna hát meg az alkalmat Fico miniszterelnök a hét végén, hogy a száz évvel ezelőtti, csernovai csendőrsortűz áldozatait a szlovák nép hőseiként ünnepelje, akiket a gonosz magyarok öltek meg, nem másért - hanem szlovákságuk miatt? Az a mellékkörülmény, hogy a puskát tartó csendőrlegények többsége maga is szlovák volt, nem zavart bele a gondolatmenetbe, de mindegy, inkább nem hasogatom a százéves szőrszálat.

A szombat estébe mindenesetre az is belefért, hogy Fico Andrej Hlinkát éltesse, mint olyasvalakit, aki „megihlette a szlovák népet". Meg, valóban. „Én vagyok a szlovák Hitler, olyan rendet csinálok itt, mint Hitler Németországban." Hlinka egy, a nevével fémjelzett gárdát is ihletett különben: paramilitáris, a német nácikkal boldogan együttműködő szervezetet. (Ennek ismeretében példátlanul cinikus Fico nyilatkozata, amellyel Tom Lantos levelére válaszolt. Az amerikai szenátor nemrég a Benes-dekrétumoktól való elhatárolódásra kérte, mire ő annyit felelt: legfeljebb a Magyar Gárdától hajlandó elhatárolódni.)

A hét végi eseményen aztán néhányan kézfeltartással, de azért a biztonság kedvéért „minden szlovák nevében" elfogadtak még egy memorandumot is, amelyben kijelentik: Magyarország „elévülhetetlen gaztettei" miatt megérdemelte Trianont, és persze kérjen bocsánatot.

Én nem vagyok híve a kollektív bűnösségnek, úgyhogy leszögezném: abból, hogy néhány fogadatlan prókátor minden szlovák nevében nyilatkozik baromságokat, nem következik, hogy minden szlovák barom. Minthogy azonban a szlovák államfő és a miniszterelnök is jelen volt az eseményen, aligha bagatell az üzenet. Nem mondom én, ami zsigerből jön ki egyesekből a történet kapcsán, hogy ugyanis „Vissza, vissza, mindent vissza!" Mindent ne. A pozsonyi magyar nagykövetet viszont igen. Őt ideje lenne hazarendelni.

És egészen addig itthon tartani, amíg Fico nem von mindent vissza.

Stumpf András, Heti Válasz, Felvidek Ma