Autonómiát, egyenlő jogokat a felvidéki magyar nemzetrésznek !

- A levél elsődleges célja nem az elítélés volt, hiszen Szlovákia polgáraihoz és vezetőihez szól. Hanem a helyzetünk tárgyilagos megértésének igénylése attól a közegtől, amelybe akaratunkon kívül nagyhatalmi döntéssel kerültünk. Nem lényegtelen persze az sem, hogy felháborít, amikor egyes körök azt döngölik a közvéleménybe, hogy a dekrétumok ügye csak provokáció, avagy netán csak a magyar politikusok népszerűségi kampánya lenne. Abban igazuk lehet, hogy az időpont nem jó, mert nagyon elkéstek vele. Néhányan bohóckodtak, mikor érdekeinket kellett volna képviselniük, mások cinkosan hallgattak, ha ebből származott hasznuk. Mindig napirenden kellett volna tartani ezt a témát, mert helyzetünk kulcspontja, és most derült ki igazán, hogy a szlovák politikai elit kivétel nélkül éretlen az értelmes párbeszédre ebben a kérdésben, és továbbra is úgy rejtegetnék ezt az ügyet, mint a tolvaj a lopott holmit. Mellesleg, van is rá okuk... de ez nem adhat felmentést. Nem lehet tovább hallgatni és halogatni, csak azért, hogy úgymond meg ne sértsük a szomszédot, amikor dézsmálja a cseresznyénket. Mert ha nem foglalkoznak vele, akkor soha nem kerül felszínre az, ami abban az időben történt, és csak az a hazugság él tovább, amit hazug emberek kreáltak a világ és saját népük megtévesztésére is. Úgy gondoltam, hogy a civil szférát kell megszólítani, azt a réteget, amely legtöbbször csak szenvedő alanya a politikai döntéseknek.
Őket, akik már unják, hogy négyévente választópolgárnak nevezik őket, az urnához csalogatják, mint a csordát az itatóra, és nem a véleményükre kíváncsiak, csak a szavazatukra, és amikor a kevésbé rosszat szavaztatják meg velük a nagyon rossz ellenében, mert ilyen a helyzet, akkor elhitetik velük, hogy ez így rendben is van.
Persze az sem lényegtelen, hogy logikus és közérthető érvekkel „fegyverezzük fel” az olvasókat, s ebben megerősítsük azokat, akik nevüket is vállalják, mert ehhez ma még (sajnos kiderült) csak keveseknek van bátorsága.
Malina Hedvig esete szinte párhuzamos ezzel az üggyel. Ha nem jelenti az esetet, most nem lenne ügy, ha hallgatott volna, akkor nem lenne vádlott...Pedig már kibújt a szög a zsákból, hogy a hatalom a félelemkeltést akarta kondicionálni a magyarságban, mert aki fél, az nem tiltakozik, nem panaszkodik, befogja a száját, adót fizet, és bocsánatot kér a gazdájától, hogy megszületett.
De nem vagyunk sem cselédek, sem rabszolgák, ám a dekrétumok tisztázása nélkül csak megtűrt és másodrendű állampolgárok lehetünk ebben az országban. Esterházyt annak idején csak azért hozatták haza a szovjet pokolból, hogy felakaszthassák, és megfélemlítsék a magyarokat ezzel is. Ezért nem akarják őt ma sem rehabilitálni!

A levélre eddig kétszáznál több aláíró jelentkezett az ország minden részéból, főleg a www.felvidek.ma portál híre alapján, amit Londonban, Párizsban, Kolozsvárott s még Ausztráliában és Kanadában is olvasnak (onnan is jött levél). Egyébként nagyobb részt értelmiségiek csatlakoztak, de a Szabad Újság közlése után a nyugdíjasok és egykori deportáltak is megszólaltak. A nem szlovákiai állampolgárok ötvennél többen jelezték, hogy csatlakoznának, és a Magyarországra deportáltak ill. leszármazottaik is kérték, hogy támogathassák (mert a szöveg „csak” a szlovákiai magyarok nevében fogalmazódott meg). Minden levelet igyekeztem megválaszolni, némelyikből hosszabb párbeszéd lett, s egy külföldön tanuló fiatalember az angol fordítást is elkészítette, melyet már több helyre elküldtem. Jóleső érzés, hogy rengetegen jelezték: a levél teljes mértékben, pontosan kifejezi érzéseiket és gondolataikat az üggyel kapcsolataban. De van olyan is, aki mindennel egyetért, és csak azért nem írja alá, mert a névsorban már olyan név is szerepel, akivel ő nem tud szimpatizálni. Ezt is megértem, de én senkit nem zártam ki a jelentkezők közül a névsorból... Rövidesen eljuttatjuk a levelet a szlovák médiákhoz. Onnantól majd eldől, hogy mit és miként tálalnak. Az igazat megvallva, az elmúlt hetek eseményei után ebben a kérdésben nem vagyok túl optimista.

Kérdés: Az Új Szó főszerkesztője nemrég azt nyilatkozta a Bumm-nak, hogy a szlovákiai magyar olvasó nem érdemli meg, hogy Mihályi Molnár Lászlót közöljék valamilyen elektronikus levelek miatt, amit állítólag ő kapott öntől. (forrás: http://bumm.sk/index.php?show=12164&sec=2 )

- A főszerkesztő úrnak valahogy aznap sem volt sok szerencséje az igazmondáshoz, vagy valaki más írhatott neki több levelet a nevemben. Ugyan mi dolgom lenne nekem ővele! Nekem családom és gyermekeim vannak. Különben pedig nem az írásaim stílusa, hanem a véleményem tartalma ellen van kifogása. Ez pedig cenzúra és diszkrimináció: KIREKESZTÉS, amit ők más esetben el szoktak ítélni, hogy saját maguknak ne kelljen betartani. Gyakran megesik ez az Új Szóval. Írtam viszont a szerkesztőségnek (nem tudom, ki volt a főszerkesztő), amikor egy aljas és hazug rágalmat jelentettek meg Duray Miklóssal kapcsolatban (2006. augusztus 4-én a Gondolat rovatban), s arra megfogalmaztam egy véleményt, és nyilvánvalóvá tettem a hazugságot. Másfél évtizedes hallgatásomat törtem meg ekkor a lappal szemben, mert a korábbiakban is a hazugságokra küldött válaszadást tagadták meg. Az írásom ugyan megjelent (2006. augusztus 18-án), de arra nem az azóta egy magyargyűlölő párti politikusnak tanácsadójává szegődött szerző, hanem a szerkesztő válaszolt elég alpári hangnemben, és megvédte bértollnokukat hazugságaival együtt. Talán azért, mert akkoriban készítették elő és feladatul kapták Duray Miklós besározását és ily módon való kiszorítását az MKP vezetéséből. Erre az ideges szerkesztői kifakadásra, mint érintett, válaszoltam, de ezt már nem közölték, mint ahogy Duray teljesen jogos helyreigazítási kérését sem teljesítették. Az írásom Ám hazudni azonban nem szabad ! címmel, éppen a magyar miniszterelnöki széket bitorló illető, hazugságokat beismerő beszéde előtt jelenhetett volna meg, ám itteni elvtársai rájuk jellemzően letiltották a cikket (olvasható a www.felvidek.ma tavalyi augusztusi hírei közt, 2006. augusztus 22.)

Ez a szerkesztői magatartás az újságírói etika alapjainak barbár semmibevétele. Amennyiben tehát a hazudozás az Új Szónál normálisan bevett szokás, akkor teljesen elégedett vagyok azzal az állásponttal, hogy ott nem tartanak igényt írásaimra. Egyébként minden tisztességes magyar ember megtehetné, hogy lemondja az Új Szót, és nem közöl benne, még interjút sem ad. Ez a véleménynyilvánítás leghatározottabb módja. Ideje elkezdeni.

Különben a főszerkesztő úr ebben a nyilatkozatában nyilvánosan beismerte, hogy őnáluk kemény cenzúra van (valószínűleg a jó kommunista hagyományok szellemében), és csak az álliberális, kalmárszellemű, nemzetvesztő és kozmopolita, családellenes és ferde hajlamokra ingerlő cikkek és hazugságok, mosdatlan szájú jegyzetek jelenhetnek meg bizonyos védett burokban dédelgetett szerző tollából (aki mellesleg iskolánk egykori bukott diákja, később egy járási párttitkár bizalmi embere volt). Hogy az én stílusom milyen, azt ítélje meg az olvasó. Egyébként egykori egyetemi tanáraim (Turczel, Zeman) nagy örömömre, ha találkoztunk eddig, mindig bíztattak, hogy büszkék rám, és írjak többet. Ehhez képest az Új Szó teljes gárdájának a véleménye sem jelent számomra semmit. S hogy egyes jegyzetírók hogyan fogalmaznak ebben az egyre silányabb színvonalú napilapban avagy a blogjaikon, azt a mezőgazdászoknak kellene értékelniük őszi talajmunkálatok idején...
Apropó, akkor is írtam egy nyílt levelet a Vasárnap címére, amikor tavaly karácsony szent ünnepe előtt a lapban egy tömeggyilkos unokáját népszerűsítették. (Hogy ki a tömeggyilkos hóhér, ahhoz olvassák el Kéri Edit Kik lőttek a Kossuth téren 56-ban? című dokumentumkötetét?) Tovább megyek. Az Új Szóban például miért nem lehet arról szólni, hogy létezik egy vad és gátlástalan cionista pénzügyi lobby, hogy Perez elnök azt is beismerte, hogy felvásárolják ezt a térséget… Erre miért nem hördülnek fel? Avagy igaz lenne, hogy ennek az akciónak ők is a beszervezett eszközei, hogy kábító bulvárhíreikkel erről terelik el a figyelmet?! Erre szeretnék tőlük őszinte választ kapni, csakhogy ennek a gátlástalanságnak a természetes ellenhatása az az anticionizmus, aminek egyszer már szegény hithű, Mózes törvényeit betartó, a Mammont megvető zsidók itták meg a levét.. Erről kellene őszinte párbeszédet kezdeni! Amíg ezt elkendőzik, addig sem demokrácia, sem sajtószabadság, sem esélyegyenlőség, sem szabad választás nem lesz e tájon. „Jól csinálni a rosszat, és rosszul csinálni a jót: egyforma bűn!” – írja Ratkó József.

Azért még van nálunk is szabad magyar sajtó: Itthon, Szabad Újság, Gömörország, Kassai Figyelő. Ezekben rendszeresen megjelennek írásaim. Csak egy feltételem van: cenzúra nélkül. Most, hogy kevesebb tanítási órám van, egy kicsit több időm jut írni... Van két-három kötetnyi tanulmányom s egy kötet válogatott versem. Ha egyszer egy kiadó jelentkezik, akkor talán könyv is lesz belőle.

Kérdés: Milyen a viszonya az MKP-val?

- Én az MKP-nak nem voltam tagja, de ellene sem fordultam. Kiléptem a pártpolitizálásból, mielőtt az Új Szó tulajdonosai és cselédjei által gerjesztett „egyesülési folyamat” betetőződött volna, ahol a kimutathatatlan támogatottságra zsugorodott törpe „liberálisok” és a másik egyesülő mozgalom az Együttélés ellenében le nem nyomta a közvélemény torkán azt, hogy egy párttá kell összeállni (aminek akkor még nem jött el az ideje, mert olyan kotyvalék lett belőle, ami most tavasszal kiborult...). Úgy szervezték, hogy kettő az egy elleni szavazás módszerével megmentse magát ez a jól pénzelt, de közösségi támogatottság nélküli pártocska, amiért a másik kedevzményezett adhatta az elnököt. Ez kiszivárgott, s mikor megtudtam a feltételeket, minden szinten kiléptem, de megjegyeztem: ne kívánják, hogy visszatérjek...
Előtte alelnöke és prágai parlamenti frakcióvezetője is voltam a mozgalomnak. Beláttam a kulisszák mögé, tudom, amit tudok…
Akkoriban még egy (ellenlábas szakértő szerint is) használhatatlan „közvéleménykutatásra” is hivatkoztak abban a kérdésben, hogy mit akarnak a szlovákiai magyarok. Egyértelmű volt, hogy az a száz véletlenszerűen megkérdezett , akit a kérdezőbiztosok magyarnak nyilvánítottak, nem adhat olyan pontos eredményt, mint az a kutatás, amely ugyanekkor a Spectator Műhely által 600 megkérdezett bevonásával, reprezentatív mérés alapján készült, és biztosította a területi, életkori, településszerkezeti, végzettségbeli és szociális megoszlást a legutóbbi népszámlálási adatokkal összhangban. A Spectator mérését a választások is pontosan igazolták. Úgy emlékszem, akkor ebben a kikényszerített egyesülési folyamatban az Új Szó jelenlegi főszerkesztője nem kis szerepet játszott , még a statisztikai adatok „kozmetikázása” terén is.... Most talán azért ilyen arogánsak ama lap tulajdonosai a végre megvalósult elnökváltás kapcsán, mert az oda ültetett embereik kibuktak a vezetésből, és most nem folyhat tovább az a gátlástalanság, amit másutt szabadrablásnak is szoktak nevezni. A Kész átverés c. műsor egy időre szünetel! – ezt hiányolják most néhányan kiskastélyaik fürdőmedencéje mellett búsongva.

Duray talán az egyetlen, aki nem vádolható azzal, hogy rosszul képviselte volna eddig a felvidéki magyarság érdekeit. A szerves, elvszerű politizálás lányege, hogy nagy távlatokban gondolkodik, s ezt nem adja fel a napi politikai népszerűség kedvéért. Nem lehet mindent egyszerre kimondani, de ennek a célnak nem szabad soha ellentmondani. Figyelembe veszi a helyzetből adódó realitást, tudja, hogy mikor , hol a határ, amit csak araszolva lehet, mindig egy lépéssel tovább tolni a cél irányában.

Egyértelmű, hogy miért kényelmetlen a hatalom számára: mert ő nem megvásárolható, s ez csak kevesekről mondható el. Mert ragaszkodik elveihez. Közel negyven éve jól ismerjük egymást, neki köszönhető, hogy még vannak magyar iskolák, mert a terv szerint 1988-ig kellett volna minden tantárgyat átállítani szlovákra néhány díszmagyar közreműködésével, és csak néhány kirakatiskola maradt volna, ahol magyar nyelvet is tanítanának heti két órában. Ő akkor az életét kockáztatta ezért, és minket is óvott, amikor egyedül vállalta a börtönt...
Ezért szálka ő a hatalom szemében, mert nem alkuszik. A hatalomnak az a „jó magyar”, aki behódol, lojális, öncenzúrát folytat, megelőzve a hivatalt, simulékony és megvásárolható egy-két cirkuszi produkcióra. Persze a cirkuszban a bohóc a legnépszerűbb, de nem az övé a legveszélyesebb és legigényesebb produkció. A közönség a halálszaltót végző légtornászra csak azért kíváncsi, mert szívesen látna egy kis szenzációt, amit otthon meg a munkahelyen elmesélhet: azt, hogy az artista lezuhant a trapézról…

Mások Durayról rágalmakat terjesztenek, és erre nagy pénzeket költenek, mert a „nagy üzlet” milliárdokról szól. Ezért vádolják őt azzal, hogy rosszkor, rosszul szól, avagy árt nekünk...stb. Ugyanezt szajkózták a kommunisták 84-ben, mikor a pártgyűléseken a nevét emlegették központi utasításra. „Ki az a Duraj, aki nem fér soha a bőrébe?” „Minek ugrál, hiszen mindenünk megvan?” – ugyanezeket hallom újra most is a félművelt szolgalelkektől, akik alig várják, hogy a főnökük előléptesse őket, s ezért mindenre, sőt bármire kaphatók. Emlékszem, hogy 89-ben hányan szidalmazták azokat a fideszeseket, akik augusztusban ott voltak a vízágyúkkal védelmezett Vencel téren Prágában: Csak bajt hoznak ránk!- károgták az Új Szón nevelkedett vészmadarak. Én akkor a Beszélőt olvastam, és a budapesti csehszlovák nagykövetség előtt tűntettem. Kérdezték, hogy nem féltem-e gyermekeim jövőjét? Azt feleltem, hogy éppen azért kell itt lennem, hogy el ne rabolják, mint szüleinktől, akik négy évet Csehországban is „üdültek ” a Beneą-tours jóvoltából. Nem tartozik életük legszebb élményei közé.

Csak azért van Duraynak ilyen rossznak látszó megítélése, mert a médiák így állítják be. Bármelyik közvélemény megmérgezhető olyan méreggel, amelyik ízlik neki. Ez az agymosás szívta le a magyar nemzet felét a bolsevik pöcegödör szintjére Magyarországon is, ahol most azt kelepelik, hogy megosztott a nemzet. Pedig csak arról van szó, hogy a negyede eltévelyedett, a negyede tudatlanságban tartott és félrevezetett tömeg lett. Sajnos erős két végpontja van, de nem jobb- és baloldali, hanem alja és teteje. Az alja a materialista, anyagias, kozmopolita lelketlenség, a bolsevik szemét, amit itt hagytak maguk után a fasizmussal egyenértékű megszállók és bérenceik, akik most szocialistának meg liberálisnak neveztetik magukat. Míg a lélekkel megajándékozott emberek ennél többet érdemelnek: azt az utat, melyre kétezer éve léptünk, s melyhez ezer éve nemzetünk is csatlakozott. S ha akkor magyarként lettünk keresztények, és ezen az úton keresztényként maradtunk meg magyarnak, akkor most miért kellene feladnunk ezeket az alapvető emberi értékeket? Akik viszont el akarják venni mindezt tőlünk pénzükkel, bankjaikkal, sajtójukkal, ferde hajlamaikkal és még kificamodottabb ízlésű reklámjaikkal és esztétáikkal, azok nagyon is ragaszkodnak saját hagyományaikhoz, csak minket akarnak megvásárolható és kiszolgáltatott rabszolgává tenni a gépezetükben. Sajnos a felvidéki magyarok napilapja sem lehet szabad, és nem független ettől. Rövidesen a főszerkesztő is tapasztalhatja majd, ha nem lesz már kívánatos a jelenléte, mert a tulajdonos más irányú üzletbe kezdett, hogy milyen az, ha egy elhasznált alkatrész sorsára jut…Nagyon érdekes különben ebben a gépezetben az újrahasznosítás megoldása! (Erről majd máskor.)

Kérdés: Milyen a jövőkép ebben a helyzetben ?

A felvidéki magyarság a magyar nemzet része. Nem önszántából, nem népakarat alapján került abba a helyzetbe, amiben van. Tehát semmi demokratikus nincs abban, ami az elmúlt 87 évben itt velünk megesett. Mégsem a demokrácia vagy a szabadság hiánya a legnagyobb gond, hanem a megszentelt élet hiánya. Ezért volt fontos a mohó piaci társadalom számára az egységes keresztény erkölcs és világkép felbomlasztása, mert megoszthatta, egymásnak ugraszthatta, egymás ellen kijátszhatta az itteni népeket, ily módon megszerezhette felettük az uralmat. Ugyanis a demokráciák három stabilnak hirdetett tartópillérét , vagyis a szabadon választott törvényhozást, a demokratikus és ellenőrizhető végrehajtó hatalmat valamint a független bíróságokat már száz éve hátulról megkerülve felvásárolta a pénz modern kori arisztokráciája. Odáig jutott, hogy olyan jelszavakkal, mint haladás, nyitott társadalom, pénz szabad áramlása stb. korszerűnek és haladónak minősítenek és célként fogalmaznak meg olyan dolgokat, amelyek nem életörömöt, hanem romlottságot hoznak számunkra....ahol az erkölcsi normák elvetésével olyan dolgokat neveznek progressziónak, melyek nem előre, hanem hátra mutatnak, mintha a trágya nem végtermék, hanem táplálék lenne. Például van olyan lap, amelyik szélsőségektől mentesnek nevezi magát, közben a lélekrontó liberalizmust és szocializmust avagy a még szélsőségesebb homoszexuális propagandát terjeszti. Ilyen szellemi kútmérgezés közepette mégis azt mondom, hogy népünk felvidéki töredéke csodálatosképpen, és „megfogyva bár” , de mégis megmaradt, és helyes célokat és utat követve meg fog erősödni.

Kérdés: Mi lenne erre a megoldás?

- Mivel sorsunk az elmúlt évszázadban soha nem itt dőlt el, bízom benne, hogy a nagyhatalmi politika kényszerei miatt át kell értékelni mindazokat a döntéseket, melyeket önző anyagi okokból akkor meghoztak. S mielőtt még lemosna a szennyáradat, minekünk itt még feladatunk lesz. Vissza kell adnunk népünk hitét és önbecsülését ! A mindennapokban ez azt jelenti, hogy a magyar gyermeket magyar iskolába, magyar hagyományt a magyar népnek, szemetet a szemétdombra!

Aki megmarad ebben, az embernek is tisztességes lesz. Ez lehet az alapja a megújulásnak, mert ezek nélkül minden elértéktelenedik…

Elég volt a hazudozásból!