Nemzeti közösségünk létszámának csökkenését feltehetőleg segítené mérsékelni a kisebbségi autonómia. Elképzelése szerint hogyan érhető el, s indokolt-e az aggodalom, hogy egy autonómiát a szlovákiai magyar közösség aligha tudna kellő intelligenciával működtetni?
Mi kellene egy területi autonómiához? Mindenképpen a szlovákiai magyarság egyöntetű akarata és az anyaország támogatása. Természetesen kívánatos lenne a szlovák nemzet megértése is.
Mindezek tudatában a  komáromi nagygyűlés szervezőjeként szilárd meggyőződésem volt, hogy képesek vagyunk az autonómia kikiáltására és megtartására. Sok példa van működő autonómiára Európa-szerte, hogy mást ne említsek, Dél-Tirol talán a legközelebbi.
Most, 13 évvel a nagygyűlés után elgondolkodtat egy szörnyű példa: az Isten a kezünkre adta a nagy lehetőséget, magyar többség volt a Nyitra megyei képviselő-testületben 2001-től 2005-ig. Sokat lehetett volna tenni a helyi magyarság megerősítésért. Hogyan éltünk vele? Megtettük mindazt a szlovákokkal, amit magunknak nem kívántunk. Agresszívan, az erő pozíciójából politizáltunk.
Elherdáltuk a megye pénzét. Milliókat költöttünk a vágsellyei szemétégetőre, pedig az asztalunkon volt a polgármesterek tiltakozó levele. Leépítettük a komáromi kórházat, értéken alul és versenypályázat nélkül adtuk el a kórházak ingatlanjait és egyéb megyei ingatlanokat, előre meghatározott áron előre meghatározott vevőnek. Kétségtelen, hogy egyes egyének jól jártak, de a közérdeket arcul csaptuk. A magánérdekről szólt a szociális intézmények privatizálása is, nagy szerencse, hogy az új képviselő-testület azt a határozatot megszüntette.
Az MKP képviselői közül jobbára ketten voltunk Bölcs Józseffel, akik ezeket a viszszás dolgokat nem szavaztuk meg, sőt elmondtuk az igazságot ezekkel az ügyletekkel kapcsolatban mindenütt, ahol lehetett. Érdekes módon nem azokat vonták felelősségre, akik kiötlötték, hogyan járhatnak jól, azokat sem, akik szolgalelkűen minden eléjük tett határozatot megszavaztak, hanem bennünket, hogy rontjuk az MKP hírnevét. Nem az volt a bűnös, aki elherdálta a közvagyont, hanem az, aki tisztességesen védte azt. Bennünket, Bölcs Józsefet és engem az igazság megmondásáért akartak kizárni a pártból, de azoknak, akik a saját zsebükre dolgoztak, a hajuk szála sem görbült. Hadd ne mondjak neveket... aki körülnéz, láthatja. Amíg az MKP vezetése a szőnyeg alá söpri a belső problémákat, és a saját – nem feltétlenül a valót mondó – hangján kívül mást nem akar hallani, addig nem is várhatjuk, hogy ebben az ügyben előrelépés történjen. Kár.
Csekély vigasz, hogy most már az MKP elnöke nyilvánosan is elismeri, a szociális intézményekkel kapcsolatos határozata például nem volt helyes az MKP irányította megyei közgyűlésnek. Gondolom, a tisztújító kongresszus előtt éppen időszerű egy kis koncot vetni a kedves választóknak. De amikor a kerületi tanácsban Bölcs Józseffel rámutattunk a hiányosságokra, nem nekünk adott igazat. Most, választások előtt érdemes lesz a régi Nyitra megyei határozatokat áttanulmányoznia, mert a kongresszusig minden hétre juthat olyan döntés, amely nem volt éppen a leghelyesebb, esetleg szöges ellentétben állt a hatályos törvényekkel. Nem véletlen, hogy  Nyitra megye az MKP-s határozatok miatt zsinórban veszti el az illetékes bíróságokon a pereket.
Említettem, hogy az MKP-n belül kialakult egy vazallus réteg, amelyik kiszolgálja a pártvezetést. Így történhetett meg, hogy az MKP parlamenti választási listáján az első 15 embert az elnökség állította. Ilyen önkényuralmi rendszer egyetlen másik szlovákiai pártban sincs. De senki nem szólhat egy rossz szót sem, az elnökségi tagok igencsak szolidárisak voltak egymással.
Köztudott, hogy az ember már csak olyan, hogy a befutókat, az esélyeseket szereti karikázni, így a legtöbb karikát mindig a lista elején levők kapják. Ezzel aztán nagyjából meg is határozták a parlamenti képviselőket. A kivételek csak a szabályt erősítik. Nagy kampánnyal, sok pénzzel hátrábbról is be lehet kerülni.
Megállapíthatjuk, hogy ilyen módon, ilyen erkölcsi alapokkal autonómiát létrehozni és működtetni nem lehet.
De olyan önzetlenül és őszintén, ahogy mi 3500-an a komáromi nagygyűlésen ezt megálmodtuk, minden bizonnyal.
Új alapokra kell helyezni a politizálást. Nem mondom, hogy a régiekre, mert nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyóba. Ahhoz azonban, hogy másképp politizáljunk, háttérbe kell szorítani az egyéni anyagi érdeket, szembe kell néznünk az igazsággal, ki kell mondanunk, hogy fogyunk és fogynak a választóink, és fel kell tennünk magunknak a kérdést, hányszor 52 ezer választó elvesztését tudja elviselni a párt, a szlovákiai magyarság érdekképviselete anélkül, hogy végérvényesen megadnánk magunkat a reális veszélyt jelentő teljes beolvadásnak.