A fenti idézet az aknaszlatinai sóbányászok bányászindulója.

Szlatina története nagynéném elbeszélése alapján:

Nagyapám Rónaszékről került Aknaszlatinára, akkor kezdett fellendülni a bánya. Abban az időben még a Kunigunda bányából, a sóból éltek nagyon jól, szépen kiépült a falu. 1920-években a csehek fejlesztették tovább a Ferenc bányát, építették a polgári iskolát, orvosi rendelőt, kórházat, a cseh tisztviselőknek építettek házakat, patikát tulajdonképpen a bányászok 13. havi fizetéséből, amit évek alatt fejlesztésre fordítottak. A közutakat megcsinálták, a csatornázást is, de csak annyit tudtak, amennyi ebből a pénzből futotta. Ma is ugyanaz a csatornarendszer van, az utak is –maradványai – ugyanazok. A Ferenc bányát a szovjetek tették tönkre „tervszerűen”, beomlott a második világháború után, mivel a csatornázás (helyi szóval élve kanalizáció) elmaradt, a felszíni vizek betörtek a bányába. Nagy hiba volt az is, hogy nem tudták egyből vagonokba rakni a sót, amit kitermeltek, a föld felszínére rakták le. Akkor már a Lajos bányát kezdték, (oroszok 8-as bányának hívták) ez most haldokló félben van, szintén vizesedik, de azóta megkezdték a 9-es bányát, a csapadékvíz pedig itt is utat talál magának a bánya felé. Korábban csövekkel a vizet a Tiszába vezették, illetve szivattyúval emelték ki.

El is van hanyagolva, nincs munka, elmennek a fiatalok külföldre, sajnos már nem az Anyaország a cél a magyar fiatalok számára sem, hanem még nyugatabbra, vagy épp Oroszország felé veszik az irányt (ott van a nyersolaj, és a feldolgozó üzemek). Aki dolgozik is hónapokig nem kap fizetést. El lehet képzelni, hogy miként tudnak úgy megélni. Régen hatalmas felvevő piac volt a Szovjetúnió, Lengyelország, Csehország, Magyarország, illetve a Szovjetúnió szétesése után Oroszország. Jól éltek az emberek. Ma nincs ilyen irányú kereskedelem. A bányákban tönkremegy a felszerelés, nincs karbantartva, mert nincs is miért, hiszen áll a bánya, és a hozzátartozó feldolgozó rész. Régen nem volt ritka egy műszakban 360 csille só, de volt 400 csille is, 7 óra alatt, el lehet képzelni, hogy mekkora termelés folyt, és nem győzték eladni! Egy bányában 1-1200 ember dolgozott, most talán ha van 100, de azok sem dolgoznak. Van, hogy jön egy teherautó rendelésre azt megrakják sóval, vagy pénzt ad, vagy élelmiszert hoz a faluba. A helyiek saját felhasználásra alig tudnak sót szerezni, a boltban nem szlatinai só kapható, hanem Ilnyicáról hozzák, és korántsem oly jó minőségi, mint a szlatinai só volt. Inkább nincstelenég van, mint szegénység. Nincs kereset, nehéz a megélhetés, drága a villany, sokszor sem fizetést, sem nyugdíjat nem kapnak hónapokig. Először a télirevaló tüzelőt szerzik meg, utána ami marad, abból lehet élni. Kis szociális segítség van a nyugdíjasoknak attól függően, hogy van-e családja, hogy segítsen rajta, nyugdíjtól függ (amit nem mindig kap meg ugye), meg az egyéni elbírálástól.

Jelenleg a helybéli lakosoknak megélhetési forrás a „gyógyturizmus”, fürdővendégek érkeznek rendszeresen a sós tavakhoz a Tizennyolchoz, és asztmás betegek várnak gyógyulás a 9-es bányától, ahol is szanatórium működik a föld alatt 300 méterre.

Tovább nehezíti az ott élő magyarok helyzetét, hogy az oláhok a hegyekből jönnek be Szlatinára. Mindig is voltak hegyi románok Alsó-Apsa, Felső- Apsa, Közép- Apsa környéken. Most is terpeszkednek, meghalnak az öregek, a ház pedig vagy üresen áll, vagy a rokonok adják el, és bizony nem mindig győzik kivárni azt, hogy magyar vásárolja meg a szülői házat. Vagy beköltöztek a tömeglakásokba, amit a bánya a kommunizmus alatt épített. Van két 9 emeletes, ötemeletes, három tömb 4 emeletes ház, ezek lakásaiba a fiatalok befészkelték magukat.
Szlatinán a faluban is felvásárolták a házakat, telkeket, és hatalmas házakat építenek, tornyos, tükrös homlokzattal, de a szemetet a saját háza elé borítja ki. Senki sem tudja honnan van nekik ennyi pénzük. Egy fiatal felvetette, hogy jönnek a gyógyulni vágyó vendégek legyen rendszeres szemétgyűjtés, ne legyen olyan szemetes a környék. De az oláhok nem adnak azért pénzt… A szemétgyűjtés úgy néz ki, hogy azzal töltik fel a használaton kívüli üregeket… Nem éppen környezetkímélő megoldás.

Régen az iskolában négy nyelv is volt, mert négy nemzet gyermekei jártak oda, magyar, orosz, ukrán és román, a hetedik után már azt választhatta, amelyik nyelv könnyebben ment, de előtte saját anyanyelvén tanult a diák.
Ma is négy nyelven tanulnak. Volt a polgári iskola, amit a csehek építettek, az lett a románoké. Építettek egy másikat ott van az orosz és ukrán iskola, egy kis épületben van magyar óvoda, iskola 11 osztályos. Ha ezt befejezte, és a szülő tudja tanítani, van pénze, mehet Ungvárra, Beregszászra ahol nyílt egy magyarországi iskola tagintézménye. Magyarországból jönnek át tanárok, őket ott tanítják tovább magyarul. De Ungváron csak ukránul tud tanulni. Beregszász és környéke még magyar, Técső is magyar, Huszton is van magyar iskola, Szőlősön is. (Huszt és Szőlő inkább huculos) Técső sajnos már kezd átállni „ukránosra”, nyilván nem önszántából, ha beszélsz a hivatalban „nem értik”. Pedig beszélik a magyart. Az idős embereknek különösen megalázó, akik az „előzményeket” megélték. „Eridj Magyarországra, add el a házadat, vagy eridj a restek házába” a tömegszállásra, ahol nincs víz, villany. Manapság már kevés a vegyes házasság, mindenki a „saját fajtáját” keresi. Régen a faluban élő románok szívesen vettek feleségül magyar lányt, de ma már nem hajlandóak magyarul beszélni akkor sem, ha értenek magyarul. Jellemző a vegyes házasságokra ha az anya magyar nyelvű volt, a gyermek megtanult anyanyelvén, ha más nemzetiségű, sosem ismerte meg a magyar szó ízét.

A katolikus templomban van magyar mise(jellemzően a római katolikus vallást gyakorolják Szlatinán és környékén a magyarok). Magyarországról jön át egy pap Sándor atya, misszionárius. Amikor árvíz volt ő is részt vett a segélyek osztásában, járt Beregszász környékén, kérte, hogy helyezze ide a püspök. Rendbe hozatta a temetőt, szeretik a helybéliek. Most még magyarul szól a Mi Atyánk...

Sz.Izabella

(Szent Korona Rádió)