Koszovó, nemzet, kisebbség 2007.12.09 Koszovó jövője szempontjából sorsdöntőek lesznek a következő napok, hetek - ám a dél-szerbiai tartomány mellett egész Európa számára vízválasztót jelenthet az évek óta megoldásra váró kérdés rendezésének módja. Miként az ENSZ-főtitkár megbízottjának közvetítő missziója, úgy a nemzetközi trojka tagjainak felügyelete mellett zajlott szerb-albán párbeszéd sem hozott eredményt a státus eldöntését célzó vitában. Belgrád legföljebb igen széles körű autonómiát hajlandó adni Koszovónak, míg az ottani lakosság 90 százalékát kitevő albánok a függetlenségnél, a Szerbiától való elszakadásnál kevesebbel nem hajlandók beérni. Az összeegyeztethetetlen álláspontok szakítópróbát jelenthetnek az Európai Unió számára is. A Balkán déli bugyrában ugyanis az EU egysége forog kockán. Koszovó nem kevesebbet jelent, mint az évek óta áhított közös biztonság- és külpolitika első komoly próbakövét. Egységes véleménynek pedig egyelőre nyoma sincs. A 27 uniós tagállam zöme hajlik afelé, hogy elismerje Koszovó önállóságát, amennyiben - amint ez várható - a novemberi választásokon győztes pártokból alakuló pristinai kormány egyoldalúan kikiáltja a térség elszakadását Szerbiától. Akad azonban egy kisebbség az EU-n belül, amely ellenzi a status quo megváltoztatását. Aligha véletlen, hogy olyan államokról van szó, amelyeknek területén jelentős lélekszámú nemzeti kisebbség él, illetve amelyek attól tartanak, hogy Koszovó elszakadása precedenst képezhet a velük szomszédos országok problémáinak megoldására. A spanyol kormánynak mindenféle szeparatizmus szálka a szemében. Madrid évtizedek óta harcol a baszkok elszakadási törekvése ellen; ráadásul az utóbbi években fölerősödtek a jelenleginél is szélesebb körű autonómiát, illetve a spanyol államból való kiszakadást sürgető hangok Katalóniában is. Románia szintén roppant szkeptikusan viszonyul Koszovó önállóságához. Bukarest szemei előtt a szomszédos (gyakorlatilag románok lakta) Moldova lebeg, amelynek - zömmel oroszok és ukránok lakta - Dnyeszteren túli régiója már 1990-ben deklarálta elszakadását Chisinautól. Emiatt a moldovai kormány mereven elutasítja Koszovó függetlenségét - Bukarest pedig Moldova (az 1940-ben Romániától elcsatolt Besszarábia) patrónusának tekinti magát. Ciprus és a vele szolidáris Görögország szintén ellenzi Szerbia megcsonkítását. Nicosia attól tart, hogy ez régóta várt precedens lehet az észak-ciprusi török közösség számára. Utóbbi még a 70-es években lezajlott török invázió nyomán deklarálta önállóságát, amelyet azonban Ankarán kívül a világ egyetlen kormánya sem ismer el. Athén egyrészt "egy követ fúj" Nicosiával, másrészt attól tart, hogy a koszovói albánok önállósága követendő példa lehet a görög földön élő albánok számára, akiket azonban a görög törvények hivatalosan nem ismernek el kisebbségnek. Szlovákia tavasszal még támogatta Martti Ahtisaari ENSZ-megbízott tervét Koszovó nemzetközileg felügyelt függetlenségére. A múlt héten viszont a szlovák kormányfő és külügyminisztere egybehangzóan leszögezte: nem fogják elismerni a tartomány egyoldalúan deklarált kiválását Szerbiából. Egyetért velük a koalíciós pártok mellett a pozsonyi ellenzék is - kivéve a Magyar Koalíció Pártját. Előbbiek nyíltan be is vallják, hogy Koszovó önállósága a félmilliós dél-szlovákiai magyarság elszakadásához teremtene precedenst, amit az MKP tagad. Magyarország - amint a bécsi Die Presse írta - főleg attól tart, hogy a függetlenné vált Koszovóból a szerb kisebbség újabb exodusa indulna el észak felé, így a Vajdaságba is. Szerb betelepülők további hulláma pedig fokozhatná a nyomást a Vajdaságban élő magyar kisebbségre. Az EU-tagállamok mellett Boszniában is aggódva tekintenek Koszovóra. Mint a szarajevói államelnökség horvát tagja a napokban egy francia rádióadónak nyilatkozva kifejtette, a tartomány kiszakadása Szerbiából azt eredményezheti, hogy a boszniai Szerb Köztársaság (RS) megpróbálhat kiválni Bosznia-Hercegovinából. Egy ilyen lépés logikus következménye volna az RS beolvadása Szerbiába, ami alkalmasint maga után vonhatná a hercegovinai horvátok csatlakozását Horvátországhoz. (Az utóbbiak amúgy is ezer szállal kötődnek Zágrábhoz: például horvát útlevelük és szavazati joguk van. November végén az ő voksaik döntötték el a horvátországi parlamenti választásokat, biztosítva az Ivo Sanader vezette HDZ-kormány hatalmon maradását.) Ez pedig a boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény "kimúlását", az ott lefektetett rendezési elv ("Bosznia többnemzetiségű, plurális parlamenti demokrácia") halálát jelentené. Koszovó függetlenné válása egyúttal a sírba tenné azt a hatvan éve szent és sérthetetlen elvet, amely szerint a II. világháború nyomán Európában kialakult államhatárok érinthetetlenek. (A többnemzetiségű államok felbomlása, belső határaik átalakulása ezt értelemszerűen nem érintette.) Egy koszovói precedens azoknak a mozgalmaknak a malmára hajtaná a vizet, amelyek át akarják rajzolni a földrész térképét, mégpedig etnikai, nyelvi vagy kulturális kritériumok alapján. Különösen erős erre a kísértés Katalóniában, amely a 80-as évek óta nagyfokú autonómiát élvez a Spanyol Királyságon belül. Ennek dacára az új, kibővített önrendelkezést rögzítő barcelonai statútum előszava nemzetként határozza meg Katalóniát. Skóciát a májusi regionális választások óta a Skót Nemzeti Párt kormányozza - az a párt, amely mindent elkövet azért, hogy 2010-ben népszavazást rendezhessen Skócia függetlenségéről. És itt van Belgium, egy 1830-ban alapjában véve mesterségesen kialakított állam, amelyet a flamand és a vallon népcsoport viszálya (az országnak hat hónapja nincs működőképes kormánya) a felbomlás küszöbére sodort. Ezek a tények azt mutatják, hogy az Európai Unió eszméjével, a "nemzetek fölötti" és határok nélküli Európával szemben komoly erők munkálkodnak még földrészünkön - nemcsak a Balkánon. Dorogman László (MTI) forrás: vajdasagma