A Szent Korona eszme a magyarság világméretű összefogására predesztinál
Tisztelt Ünneplő Hallgatóság! Tisztelt Honfitársak!
A Magyar Katolikus Misszió Tisztelt Elöljárói, Tagjai és Vendégei!
Főtisztelendő Püspök Úr és Tisztelendő Atyák, Tisztelendő Plébános Úr! Hölgyeim és Uraim!
Március örök magyar ünnepén egyszerre tölt el bennünket az újra pezsdülés, a tavasz mámorító érzése, különösen az ilyen gyönyörű tavaszé, mint ez a mostani, és bennünket magyarokat –Isten kegyelméből lévén ennyire kiváltságosak- egy még mámorosabb érzület, a nemzeti lét, a nemzet szabadságának, a nemzet dicsőséges történelmének büszkesége.
Méltán tölti el büszkeséggel a nemzet lelkét az a történelem, amely a magyarságot világhírű nemzetté tette, és amely megőrizte anyaországbeli állami léte mellett a földkerekségen széttelepült nemzetrészeket is magyarnak! Ezredévek távolából mindmáig áll Anonymusunknak ama híres, azóta elveszettnek tartott Ősgesztánkból idézett tömör meghatározása a magyar honfoglalás(ok) mindenkori lényegéről: „…Omnes loca sibi aquirebant, et bonum nomen accipiebant….”: Mindannyian helyet foglaltak maguknak és jó nevet szereztek… Tehát híresek, köztiszteletnek örvendők lettek! Kerültek légyen is bárhová!
Figyeljünk fel erre a közismert, de mégsem igazán köztudomású meghatározásra! Közkeletű felfogás a „helyszerzés” cselekedeteit „hódítás”-nak tekinteni. Nemritkán valóban megtörtént minden nemzet és nép történelmében, hogy másoktól már „foglalt” helyek cseréltek nem éppen békésen gazdát. Az „erősebb” törvénye kemény törvény, vajon nem tapasztaljuk-e ezt mindmáig minden dolgainkban? A hely- sőt honfoglaló ősök tehát hősök, erősek, sokaknál erősebbek kellett legyenek, voltak is.
Azonban a nyers „erő”, különösen a túlerő még nem jelent erkölcsi tekintélyt, sőt! A köztiszteleti státus eléréséhez Széchenyi szavaival élve „..emberiesség, szellem, szabadság…” szüksé-geltetnek nemcsak eszmei, hanem a valós, gyakorlati megvalósulás értelmében. Tehát magatartás kell ahhoz, hogy jóhírnek örvendők lehessünk, így van ez ma is és így volt ez a magyarok krónikája tanusága szerint mindenkor. De vajon általános-e ez a magatartás akár a múltban, akár a jelenben a népek között?!
A kérdés nem nehéz, mondhatnánk költői. Ezért nagyon is alapos a világban élvezett jóhírünk feletti büszkeség, mert legalább olyan kitűnőség tanujele, mint a tudományban elért kiválóságunk, de ugyanígy a művészetekben, a sportban, de a világraszóló társadalmi teljesítményekben is, mint amilyen mai ünnepünk 153 évvel ezelőtti eseményei voltak.
Már jó ideje annak, hogy tudósok feltették a kérdést, vajon minek köszönhető a magyarság kiemelkedő szellemi teljesítménye a tudományok területén. A választ a magyar nyelv tulajdonsá-gaiban találták meg. Ez a nyelv a legmagasabb fokon képes használójának értelmi képességeit serkenteni, fejleszteni, mege-rősíteni, ami a kiugró teljesítményekhez megteremti a kellő alapfeltételeket, és ezáltal különlegesen megalapozza a személyes tehetség kiteljesedését.
Itt az ideje, hogy a magyarság feltegyen és megválaszoljon egy másik, nemkevésbé fontos kérdést önnön nemzeti karakterét illetően. A szellemi, tudományos, művészeti, kulturális, sport teljesítmények, tehát a személyes kiválóság mellett sőt fölött, milye van a magyarságnak a nyelvén kívül olyan egyéni sajátja, amely nem csupán az egyéni, hanem a társadalmi teljesítmény, az erény, tehát az embertársainkért, a közösségért, a nemzetért, hazáért az emberiségért hozott önkéntes áldozat terén sarkallja, sőt képesít kimagasló példamutatásra?
Tisztelt Ünneplő Közönség, Tisztelt Hallgatóság, Honfitár-saim, Hölgyeim és Uraim! Egyetlen, de kettős szóval a válasz erre a parancsoló kérdésre a SZENT KORONA! Elődeinknek az időtlen múltból ránk hagyományozott olyan páratlan történelmi alkotása, amely közösségi-társadalmi-állami létünk megdönthetetlenül szilárd és felülmúlhatatlan alapvetése, akárcsak szellemiekben a nyelvünk, amelyet ugyanebből a múltból örököltünk.
Tud-e bármelyikünk olyan kort, eseményt vagy történelmi helyzetet akár csak a leghalványabb emlék, utalás vagy bármilyen formában felemlíteni, ami arra lenne példa, hogy magyar ember a Szent Korona iránt közömbös lett volna? Magyar lelkünk és a Szent Korona között tudunk-e bármiféle, akár a leghalványabb különbséget is tenni?
Hallottuk a hazafiúi-költői szózatot: Magyarság, „ébreszd fel alvó, nemzeti lelkedet!” Vajon van-e ennek az ébresztőnek méltóbb kifejezése, mint az a 21 ágyulövés, amely a Szent Koronát fogadta 2001. január 1-én az Országházba érkeztekor! Ahová, 55 esztendeig tartó, történelmének is leghosszabb, jelentőségében azonban csak Csaba királyfi csillagösvényéhez hasonlítható, hazafelé vezető útján –a történések mostani ismeretében visszatekintve mondhatjuk- akkor indult el, amikor 1945-ben a salzkammergúti Attersee partján benzines hordóban kellett a föld alá rejteni…
Az „alvó nemzeti lélek”-re ez a 21 ágyulövés nem tévesztette el a hatását. Azóta a szentkorona-látogatók száma már jóval meghaladta az egymilliót, többszörösét a „múzeumlátogatók”-nak! Bebizonyosodott, hogy a Szent Korona nemcsak egyetlen, de olyan hatású közös nevezője a magyarországi választó polgári közérdeklődésnek, amelyhez hasonlót semmilyen közéleti mozgalom vagy politikai párt nem tudott kelteni sem 1990 előtt, sem azután!
Nem lehet eléggé túlbecsülni ennek a felemelő ténynek a kihatását a hazai közállapotainkra már a belátható közeljövőben. A SZENT KORONA SZÖVETSÉG internetes honlapjának látogatottsága nőttön nő. A tavaly október 22-én indult internetes fórumnak a Honlapról elérhető „SORSKÉRDÉSEK - Szent Korona” rovata a legnagyobb látogatottságúak egyike. Eddig 200 A4-es oldalnál nagyobb terjedelemben folyik olyan átfogó eszmecsere, amelyre ezideig nem volt példa. A Szövetség meghirdette a Kárpát Medence újraegyesítését célzó mozgalmat a 2001. január 7-i budai nemzetközi ünnepség keretében „Újra Együtt” jelszóval. Ezzel összhangban megkezdődött a társadalom legszélesebb körének megszólítása, az eddigi egyesületi tevékenységnek az Alapszabályban foglalt célkitűzések szerint össztársadalmi jelentőségű mozgalommá szélesítése a Szent Korona Intézmény érvényre juttatására a jelenlegi államkeretekben.
Vajon a világmagyarság meghallja-e a Szent Korona hívását? Nem kétséges! Ékes példa erre a megpróbáltatásokkal küzdő Világszövetség és húsznál több hazai szervezet, köztük az ’56-os szövetségek, a Trianon Társaság, a Vitézi Rend és mások összefogása, amit ünnepi sajtóértekezleten a Szent Korona jegyében jelentettek be március 12-én Budapesten.
A magyar Távirati Iroda március 15-én jelentette: ”Az MVSZ Országos Tanácsának és a Horvátországi Magyarok Szövetségének meghívására Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke részt vett a Vörösmarton és Sepsében rendezett március 15-i ünnepségeken. Az MVSZ elnöke az 1848/49-es forradalom és szabadságharc egyik legfőbb vívmányának a Magyar Szent Korona tagságának kiterjesztését említette a Kárpát-medencében született minden emberre, anyanyelvére és vallási felekezetére való tekintet nélkül..”
Ha 1848-tól a szentkorona-tagság „a Kárpát-medencében született minden emberre, anyanyelvére és vallási felekezetére való tekintet nélkül” kiterjed, akkor hogyne lennének a magukat magyarnak vallók szerte a világon mindnyájan anyanyelvükre és bármely egyediségükre tekintet nélkül a Szent Korona tagjai, "testrészei"! Az "egész" szentkorona-test romolhatatlan és örök, ezért a "részei" is okvetlenül részesei ennek az egységnek és időtlenségnek - annyiban, amennyiben azonosulni képesek és hajlandók ezzel a nem múlandó önmagukkal.
Ez emeli a mai ünnepen érzéseinket a "nem múló" magasságokba, ahol a "Hungária semper libera: Magyarország örökös szabadsága" van csorbítatlan érvényben, mert "Hungaria sacra regni coronae: Magyarország ÖRÖKRE A SZENT KORONA ORSZÁGA". Ennek az Örök Országnak a határai pedig ma már nemcsak a Kárpátok, hanem az egész Földkerekség, ahol a Szent Korona örökös tagjai, tehát az Őt életükben-halálukban szolgáló magyarok, a Hozzá hűségesek testvérisége egymással mindörökre bonthatatlan közösségben élik a környezetűket mindenhol vezérlő, és mindenkor, mindenben példamutató életüket embertársaik szeretetétől és megbecsülésétől övezve.
Budapest, 2001. március 15-én
Dr. Eőry Karácson 
A Szent Korona sorsát, sodródását a háború viharában, történészek is kutatták, az ő munkáik valamint egy koronatanú elbeszélései alapján igyekeztem rekonstruálni, az akkoriban történteket.
Radvánszky Albert koronaőr és társa báró Perényi Zsigmond, már 1943-ban tisztán látták, hogy a németek elveszítik a háborút, és ezért a korona jövőbeli sorsára, biztonságba helyezésére gondoltak. Szóba került, hogy esetleg a pannonhalmi apátságba rejtik ékszereivel együtt, de felmerült elásásának gondolata is. 1944 őszéig semmi konkrét intézkedés nem történt.
Később a budai vár állandó légitámadásoknak volt kitéve azért a palota páncélkamrájából a koronát egy vasládában bombabiztos óvóhelyre vitték, amely a vár alatti folyosókból nyílt. Odavezényelték a koronaőrséget is. Amikor már várható volt Magyarország hadszíntérré válása, Horthy Miklós kormányzó úgy döntött, hogy a fent említett koronaőrök vegyék fel a kapcsolatot és beszéljenek Lakatos Géza tábornokkal az akkori miniszterlenökkel. A találkozó létre jött, és úgy döntöttek, hogy a koronát a pápai nunciatúrára viszik. Angela Rotta a pápai nuncius rendelkezésükre állt. A koronaőrök mégsem találták eléggé biztonságosnak a pápai követséget, ezért újabb rejtekhely után kutattak.
Szálasi hatalomrájutásának előestéjén a koronaőrök nem törődve a hivatalos formulákkal, a szent ereklyét még akkor éjszaka elásták a koronaőrség pincéjében.
Szálasi október tizenhatodikán rövid tűzharc után beköltözött a várba. Horthy testőrségét feloszlatták, de a koronaőrséget helyén hagyták.
A koronaőrség parancsnoka Pajtás Ernő ezredes Szálasi utasítására a koronát ismét a vár alatti óvóhely mélyébe rejtették. Október végén az ezredes újabb parancsára a legnagyobb titokban Veszprémbe vitték és abban a sziklabarlangban, rejtették el, ahol a Nemzeti Bank értékeit is őrizték. A koronaőrség ott is szabályszerűen, jelképesen, látszatkeltően tovább őrzött egy üres katonaládát, mert a koronát elrejtették. A három órás örségváltást is betartották. Hamarosan Szöllösi Jenő miniszterelnök helyettes utasította Pajtás ezredest, hogy a koronát teljes pompájában vigyék a budai vár dísztermébe, mert Szálasi arra kívánja letenni a hivatali esküt.
Úgy is történt. Radvánszky Albert koronaőr betegségre hivatkozva nem vett részt az eskün. Szálasi az esküt követően november hatodikán a szovjet hadsereg előretörése miatt elhagyta Budapestet.
Tudtával a korona ismét a veszprémi sziklabarlangba került, és a palástokat Pannonhalmára vitték. Szölllősi Jenőtől Szálasi helyettesétől Kelemen Kriszton főapát vette át. Szálasiék az oroszok előrenyomulása miatt már Veszprémet sem tartották biztonságos rejtekhelynek, ezért a koronát Kőszegen rejtették el. A koronaőröket Szálasi megbízottja, Szöllősi biztosította, miután kivette oltalmuk alól a koronát, hogy nem viszik külföldre, de erről nem volt hajlandó írást adni. Ezek után Radvánszky és Perényi visszaértek a fővárosba.
A korona Kőszegről még is külföldre került az ausztriai Mariazellbe. Menekülők között bombázások közepette végül is célhoz ért. Szálasi utasítására a korona tovább folytatta izgalmas útját a Salzburg melletti Matzébe. Ott volt a „nemzetvezető” utolsó székhelye. A mattesei tó közelében egy udvaron ütöttek tanyát. Szálasi újabb parancsára a koronát egy kettéfűrészelt bádoghordóban elásták, gyeptéglákat raktak föléje és betérképezték. Pajtás ezredes arra számított, hogy az elásás után kivégzik őket, de nem történt meg. A koronázási palástot és a szintén náluk levő egyházi ereklyét, a szent Jobbot Strassernak, a városka plébánosának adták át megőrzésre. A plébános díványába rejtette az ereklyéket, majd később átadta a salzburgi érseknek.
A szent Jobb még 1945 nyarán visszakerült Magyarországra. Pajtás Ernő ezredes hamarosan amerikai fogságba került. Magas rangú tiszteknek elmondta, hogy hová rejtették a koronát. Az amerikaiak a Frankfurti Deutshcebank épületében helyezték el egy páncélszekrényben. Ettől kezdve a szent korona sorsa ismeretlen volt.
Később néhány évtized múlva kitudódott, hogy a korona nem sokáig volt, a farnkfurti bank trezorjában. Újabb őrzési helye titokba maradt. Csak találgatni lehetett, hogy az amerikaiak európai főhadiszállásának Frankfurt közelében levő biztonsági övezetében őrzik-e, vagy esetleg a Texas állambeli Fort-Knox biztonságos raktáraiban. Esetleg máshol. Sorsa, helye titokká vált negyven esztendőn át.
Az Egyesült Államok külügyminiszterének szóvivője 1974-ben bejelentette, hogy visszaadják Magyarországnak a szent koronát és a koronázási ékszereket.
Négy esztendővel később 1978 január ötödikén leszállhatott fővárosunk repülőterére az a külön repülőgép, amely történelmünk legértékesebb, legszebb ereklyéinket hozta. Másnap már sor kerülhetett az ünnepélyes parlamenti átadására. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában kapott helyett.
A milléneum évében 2000-ben Szent István királyunk emlékének tiszteletére végre méltó helyére került a magyar szent korona, az ország szívébe, a Parlamentbe. A kupolából nagy királyaink tekintenek le nemzetünk jelképére. A nagy uralkodók mintha óvnák, őriznék a beavatatlan kezektől, amelyek napjainkban mindenhová elérnek...
Forrás: Nemzetőr
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
